ujfejlec.jpg (81807 bytes)

Köszöntő


Tisztelt Látogató!

Köszöntjük Önt az Ózdi Olvasóért Alapítvány honlapján!

2004 tájékán még találkozhattunk néhány szkepticista véleménnyel, kérdéssel: kell-e, érdemes-e, szabad-e az Olvasó felújításába a címzett támogatás mellé a város költségvetéséből jelentős összegeket rendelni.

Vajon hiábavaló lesz-e a megújított épület, a szép külsőhöz társul-e majd megfelelő belső tartalom, milyen kínálatot nyújthat majd az intézmény, s lesz-e érdeklődő publikuma…

Sok-sok nehézség legyőzése, feladatok, döntések sokasága eredményezhette, hogy újra együtt örülhessünk.

S azóta mintha elfogytak volna a kétkedők is, mintha mindenki szeretné az Olvasót.

Szeretik, kik közönségét invitálják napról-napra, s a tapasztalatok szerint otthonukként szeretik Önök, látogatók is.

Az Olvasó, a gyönyörű menyasszony díszes ruhába öltözött, de csak az ember képes életet varázsolni, pezsgő kulturális életet teremteni benne.

 

Az Ózdi Olvasóért Alapítvány célja, hogy az önkormányzati támogatás, a pályázati források legteljesebb kihasználása mellett lehetőséget nyújtson a mecenatúra, a szponzoráció útján történő támogatások igénybevételére is.

Mert Ózd és térségének lakossága – gyermek, fiatal felnőtt és felnőtt egyaránt – ugyanúgy mint bárhol máshol az országban, akár Európa más országában élőkhöz hasonlóan is:

vágyik a kulturális élet magas szintű megszervezésére, érdeklődő és értő közönsége a színházi előadásoknak, a komoly- és könnyűzenei koncerteknek, a képzőművészeti kiállításoknak, egyéb kulturális tárgyú programoknak.

S itt is legalább annyi tehetség él, mint bárhol máshol.  Fontos az ifjú művészek számára az előrelépés lehetőségének biztosítása előadások, fellépések kereteinek megteremtésével, tehetséggondozó szakkörök szervezésével, illetve esetlegesen ösztöndíj nyújtásával.

 

Mindannyiunk érdeke, hogy e város, e térség igazi otthonunk legyen.

Az alapítványnak szánt forintok ezt az otthont teszik egyre komfortosabbá számunkra.

Ha Ön is így érez, ha Ön is támogatni kívánja törekvéseinket, értékőrző és érték teremtő tevékenységünket, úgy örömmel fogadjuk támogatását.

Alapítványunk besorolása: közhasznú.

Bankszámlaszámunk: 11600006-0000000026646152

Adószámunk: 19334732-1-05